Donec efficitur, ligula ut lacinia
viverra, lorem lacus.
A nap, amikor egy vödör cseresznye eltűnt – 5 perc alatt
Újabb osztálykirándulós napot töltöttünk a birtokon! ☀️
A kincskeresés során ismét bebizonyosodott, hogy a hibátlan csapatmunka mindig célra vezet. A gyerekek hintáztak, futottak, játszottak, miközben a ragyogó napsütés és a nyárias meleg igazi kirándulóidőt varázsolt. A futóverseny után pedig különösen jól esett behúzódni a nagyterem hűvös árnyékba.

Közben új nyuszik is érkeztek a birtokra, akik meglepően jól viselték a sok kíváncsi gyerekkéz simogatását. Lehet, hogy Szamóca, a régi lakónk már előre megsúgta nekik, hogy a simogatás és a kényeztetés tulajdonképpen egyáltalán nem rossz dolog. 😊
Természetesen most sem maradhatott el a kötélhúzó és a talicskatoló verseny, utóbbinál pedig jól jött Lilla és a tanár nénik segítsége. Nagy sikert aratott a saját fejlesztésű gumicsizma-futóverseny is, ahol a nevetésből biztosan nem volt hiány.

A nap egyik kellemes meglepetése a birtokséta során érkezett: frissen szedett cseresznye formájában. Jó volt látni, hogy a gyerekek nemcsak megkóstolták, hanem percek alatt egy egész vödörrel eltüntettek belőle. Úgy tűnik, nem csak a chips lehet finom! 🍒
A nap fénypontja pedig mi más lehetett volna, mint a pickup-túra, amely ismét hatalmas élményt jelentett mindenkinek. Egy újabb mozgalmas, élményekkel teli napot zártunk – sok nevetéssel, közös játékokkal, új felfedezésekkel, és ami talán a legfontosabb: egy olyan nappal, amit telefonok nélkül, egymásra figyelve töltöttünk el.